Az idén nagyon rövid a farsangi időszak.

 
Kevés idő volt bálozni, mulatozni.

Manapság nem trendi a maskarázás, jelmezbálozás. Nemrégiben még szerveztem farsangi házibulikat, ahol nagyon jókat mulattunk a barátainkkal. Minden évben megrendeztem és persze mindig mindenki le akart beszélni, hogy olyan ciki, meg már öregek vagyunk és egyébként is – kinek van erre ideje, energiája. Nem hagytam magam, és ahogy közeledett a jelmezbál ideje, mindenki egyre lelkesebben keresgélte az ötleteket, varrt, alkotott. És a végén mindig óriási buli volt.

Milyen jól szórakozunk még ma is ezeken a régi jelmezes fotóinkon!

Farsangkor nem divat ma már jelmezbe öltözni, alakoskodni. (Helyette alakoskodunk egész évben.)

Úgy működünk felnőttként, ahogy a Kisherceg üzletembere mondja:

Én komoly ember vagyok, én nem fecsérlem léhaságokra az időmet!

 

…de hogy is van ez a torkoskodással?!!!

Február 23-án Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére 2006 óta évente felelevenítetik a torkos csütörtök néphagyományát. 2010-ben már több mint 1300 étteremben mintegy 200 ezer vendég torkoskodott 50 % kedvezménnyel.

Remek és követendő akciónak tartom ezt, és szeretnék némi kulturális, hagyományőrző tudással én is hozzájárulhatni az élményhez. Tovább »