Egyszer volt, hol nem volt, még a honi számításaink előtt volt, hogy a Karcsa-tó mélyén tündérek laktak. Ide menekültek, mert a környéken bizony nagyon elszaporodtak a boszorkányok. A tündérek elhatározták, hogy templomot építenek, de nagyon titokban és gyorsan kellett építkezniük, amikor a boszorkányok nem zavarták őket. Két nap és két éjjel alatt építették fel, és amikor két tündér éppen repítette az ezüstharangot a torony tetejére, a boszorkányok üldözőbe vették őket. Már-már utolérték őket, amikor megszólalt a kakas, amire a boszorkányoknak vissza kellett repülni lakhelyükre. Ám a harangot szállító tündérek is megijedtek, és elejtették a harangot annak a toronyba akasztása közben, így mindkettő belezuhant a Karcsa vizébe. Azóta többször is keresték, egyszer láncot is akasztottak a gombjába, elé fogtak 24 ökröt, és elkezdték kivontatni, amikor valaki felkiáltott a mélyből: Jaj, a kisujjam!” Erre mindenki megállt, az ökrök térdre estek, a lánc elszakadt. A hely, ahol a harangok és torony nyugszik az iszapban „a Vajdák kertje végével egy irányban, három vagy négy öllel a széltől beljebb van”, de azóta sem találják. Viszont száz éveként megkondul a harang a vízben, így halltatja hangját.

      

Karcsán a  XI-XIII. század között épült román stílusú téglatemplom két részből áll. A régebbi a 11-12. században épült körtemplom (rotunda), melynek hatkaréjos a szerkezete. Ehhez épült hozzá a 12-13. században a nyugati hosszanti hajó, melynek bejárati oszlopfőit faragványok díszítik. A templomot jól faragható kőből építették, melynek forráshelye a közeli Zempléni-hegység.

      

Az itáliai-francia hatásokat is tükröző fafaragványai a johannita lovagrenddel rokon kapcsolatokkal hozhatók össze a község egykori birtokosa révén.  A kapuzat felett két faragott oroszlán látható. Fantasztikus különlegesség, hogy a templomot fazsindely fedi.

Az épület masszív, hűvös kecsessége, a lőrésszerű ablakokkal megtört robosztus falai és az ősi faragványok jól érzékeltetik az Árpád-korban élt emberek gondolkodásmódját és hiedelmeit, a kora kereszténység világképét. VISSZA A KAROSI HONFOGLALÁS KORI LÁTOGATÓ KÖZPONTHOZ

Feltétlenül meg kell nézni!

 

Tetszett a cikk, feliratkozom hasonló témájú hírlevelekre!