Fergeteges meglepetésben volt részünk a minap, pontosabban éppen Pünkösd vasárnapján, amikor hajdúszoboszlói barátaink nagy titkolózás közepette különleges buliba vittek minket. Már hetekkel korában beharangozták a meglepit, és az utolsó pillanatig senkinek nem árulták el a titkukat, hiába próbáltuk minden eszközzel kicsalni belőlük.

„Fél hétre legyetek a szálloda előtt, jön a busz értünk! …és mennyit utazunk? – hát úgy 40 percet…. Negyven perc busszal?! Hova megyünk ilyen messzire?….”

Volt nagy meglepetés, amikor a két lovas kocsi várta a csapatot. Busz(?), vagy omnibusz, de leginkább lovas kocsi. Nem voltunk hijján a jókedvnek, mert ki- és belögyögtettünk a rázós földúton néhány liter pálinkát és telenótáztuk az egész Alföldet.

„Az akácfák árnyékába bújt Hajdúszoboszló melletti Tuba tanya, amely az alföldi táj békés, nyugodt hangulatát kínálja”, bizony megelevenedett, amikor harmincfős kis csapatunk énekelve megérkezett. István gazda próbált kedvesen és határozottan betessékelni bennünket a már várakozó többi vendég közé, de bizony a fogadó pálinkát nem hagyhattuk ki így szomjasan. Pár mondatos kedves bemutatkozásából megtudtuk, hogy hosszú esti program vár ránk ebben az újjávarázsolt paraszti „paradicsomban”.

A profi vendéglátás magas színvonalával találkozhattunk, aminek eredménye a sok munka árán teljes joggal kiérdemelt sikeres vállalkozás.

Rápolthy István tanyagazda húsz éve vásárolta meg a puszta közepén ezt a félhektáros tanyát romos kis vályog házikóval, amely eredetileg anyai dédpapája tulajdona volt és öthektáros birtok tartozott hozzá. A tanya az 1848-ban született Tuba Ferenc hosszú bajszú alföldi parasztgazda után kapta a nevét, akinek megsárgult fényképe ott lóg az étterem, a többi kedves emlékű családtaggal együtt.

A szokatlan formáját választották a pálinkakóstoltatásnak, de azért csak a szerencsésebbeknek volt része benne.

A vacsora hagyományos kemencében sült kenyérlángossal kezdődött, amit hosszú sütőlapátról szolgátak fel kapros, foghagymás tejfellel és bőséges szalonnatepertővel. Ezt követte a bőséges libaaprólékos alföldi raguleves, ami valóban olyan volt, mint ahogy a nagymamám főzte egykoron.

Hogy kicsit leülepedjék a sok finomság, körbejártuk a tanyát, ugyanis a tanya csak részben turisztikai látványosság, amúgy „igazi” parasztbirtok is, ahonnan a vendégek asztalára kerül a gazdaság többféle terméke. Az ősi és őshonos magyar állatfajtáink; a ló, szürke marha, a rackajuh, a mangalica, a tincses kecske, a kiscsibék és kiskacsák mind etetés és elfekvés előtt voltak. Nagy élmény ez ma már egy városi embernek; gyereknek különösen, de még a felnőttnek is, ha máshogy nem, de gyerekkori nosztalgiázásból.

Mire visszaértünk az étterembe a két kedves pulikutya kíséretében, ott vártak az ostorok, amiket néhányan nagyon nagy ügyességgel és sikerrel csattogtattak mindannyiunk ámulatára. Persze volt, akinek a nyaka köré tekeredett az ostor és nagyot csípett, de így még inkább maradandó élmény lett.

A vacsora második felében kemencében sült valóban ropogós, omlós kacsa- és egyéb sülteket kaptunk párolt lilakáposztával, házi kovászos uborkával.

Közben bemutatták a pásztorviseleteket, népi hangszereket, csikóslegényt avattak és menyecskét táncoltattak rengeteg humorral és ötletességgel. István gazda hihetetlen rutinnal szórakoztat és egy fikarcnyit sem érezni, hogy az évi 8-10 ezer vendég után kicsit is unná a vendégeket. Kiváló gazda és vendéglátó.

A programot a kemencében sült kelt és mákkal, szilvalekvárral töltött kalácsok zárják. Magam már nem bírtam megkóstolni sem.

Míg vacsoráltunk egy remek citerazenekar szórakoztatott eredeti és többnyire ismert alföldi, hortobágyi, de leginkább magyar muzsikával, de ezen az estén mi kis csapatunk fergeteges danolása is színesítette a hangulatot.

Külön kiemelném, hogy a vendéglátás magas színvonalát emelte, hogy kitűnő palackos magyar borkínálatból válogathattunk.

Akiben felmerül a hitelesség és az autentikusság kérdése, részükre több válaszom van:

• valóban dédapáink idejében nem volt a tanya körül rövidre nyírt pázsit, sőt az udvar közepén ott állt a trágyadomb is. És persze nem volt légkondicionált étterem, vagy fürdőszoba sem. De vajon bemutatható-e teljes autentikájában a magyar paraszti kultúra, vendéglátás? Nyilván nem, mert ma a már nem így élünk, de felhívom mindenki figyelmét, hogy István gazda minden vendégét maga fogadja és saját családi történeteivel szórakoztatja. Mi ez, ha nem igazi magyar vendéglátás!
• aki járt már külföldön megtapasztalhatta sok helyen, hogy minden nép igyekszik bemutatni saját múltját, folklórját, baráti vendéglátását kisebb nagyobb sikerrel, autentikával, némi-nemű giccsel. Saját tapasztalataim alapján a Tuba tanya magasan felülmúlja a hasonló kezdeményezéseket.
• az idegenforgalomban általában a hasonló folklórszerű műsorok a külföldi turistáknak szólnak. Ezt a programot, szálláshelyet, éttermet, vagy „csak” kirándulóprogramot minden kedves honfitársamnak is jó szívvel ajánlom, különös tekintettel baráti társaságok számára, vagy kisgyerekes családi hétvégére.

Persze van, akinek ez a „népi” nem jön be. De ebben a műfajban ez bizony profi munka!

Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt mintegy húsz esztendőben évente nyolc-tízezer vendég fordul meg. Számos rangos szakmai díjjal elismerték már a Tuba tanyán István gazda munkáját:

• Pro Turismo és Rozmaring Díjat kapott,
• 2006-ban az Év vendéglátóhelye címet Hajdúszoboszló városától nyerte el,
• Budapesten pedig a 20. Turisztikai Díjátadó Gálán az Év vendéglátója díjat vehette át.

Kis csapatunk nevében köszönjük a vendéglátást és mindenkinek jó szívvel, szeretettel ajánljuk!

Tetszett a cikk, feliratkozom hasonló témájú hírlevelekre!