Szent Márton legendája

2012. november 11. Málnási Csizmadia Éva, Jeles napok - ünnepek

Márton napi libaságok és az újbor megkóstolása hagyomány hazánkban és az utóbbi években bőséges utazási és gasztronómiai ajánlatokkal árasztanak el bennünket a vendéglátók.

Lakomázás és borozgatás mellé ajánlom ezt a szellemi táplálékot,

Szent Márton legendáját és az ő életének és cselekedeteinek szellemi és kozmikus tanítását.
Hogyan lett Szent Márton Magyarország patrónusa!
Hogy kerül a LIBA a Márton-asztalra?
Hogyan alakult az újbor szokása?
Mi az évkör és a hagyományok tanítása és népszokásai és a jóslásai?
Hogy kerül a töklámpás Márton napra?

Márton legendája

Márton, egy római gazdag tribunus i.sz. 316-ban Pannóniában Savaria (Szombathely) városában született fia apja kívánságára már 15 évesen a légió katonája lett. A legenda szerint 18 éves volt, amikor lováról leszállva odaadta kardjával félbehasított köpönyegének felét egy didergő koldusnak. Aznap éjjel álmában megjelent neki Krisztus, vállán a fél köpennyel. Márton otthagyta a hadsereget, Amiens-ben megkeresztelkedett, és misszionárius lett. 371-ben a Loire menti Tours püspökévé választották. A legenda szerint Márton alázatból a ludak óljába bújt, hogy kitérjen püspökké választása elől, de a ludak gágogásukkal elárulták a szentet, így “kénytelen volt” a püspökséget elvállalni. Úgy tudni, meggyőző, hiteles, jótékony püspök volt. Időszámításunk után 397. november 11-én hunyt el, s ezt a napot, mint az isteni világban való újjászületése napját ünneplik a keresztények.

Halála után váratlanul igen népszerűvé vált: ő az első keresztény szent, aki nem mártírként emelkedett az oltárokra.

Szent Márton Magyarország patrónusa

Szent Márton előhírnöke a kereszténységnek, s kultusza Pannóniában már a honfoglalás előtt is virágzott.

Márton által alapított Marmoutier bencés apátságból származó középkori legenda előadásában Márton hun, illetőleg magyar királyok sarjadéka, sőt egyenesen magyar király volt.

Katona volt, mielőtt a Seregek Urának hívását meghallotta. Elbocsátási kérelmét a császár gyávaságnak bélyegezte. Márton védtelenül a csatasor elé állt, s Jézus nevében, a kereszt jelével sértetlenül áthatolt az ellenségen.

Szent István zászlaira a hadverő Márton képét festette. Egyik alkalommal pedig álmában látván a besenyők támadását ekképpen kiáltott fel:

„Távozzatok, mert az Úr védelmemre adta Szent Mártont,

aki nem engedi, hogy az igazak legelőjét pusztítsátok.”

Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett.

Szent László korában a 1093-i szabolcsi zsinat Márton ünnepét nyilvánossá tette és háromnapos előkészülettel hangsúlyozta. A helyi kultusz hatására II. Ferdinánd Szombathely városát a királyi kincstárnak járó minden rendes és rendkívüli adó fizetése alól minden időkre felmentette, de egyben kötelezte is, hogy Márton ünnepén gondoskodjanak a szegényekről.

Hazánkban nincs szent, aki templomával több városunknak, falunknak lett volna névadója – mint Márton. Legkorábbi Márton templomaink térképe lényegében az Árpád-kori magyar ökumenét tárja elénk, peremei az akkori magyar nyelvhatárt is jelzik. Velemér középkori templomában is látható Szent Márton freskótöredék.

A pannonhalmi apátság is az ő tiszteletére épült. Szombathely mellett Szentmártonfalván a templom előtti kút az, ahol a legenda szerint Mártont megkeresztelték. Érdekesség, hogy középkori felvidéki templomaink némelyikében együtt, egy oltáron található a “négy magyar szent király”, Márton, István, Imre, László szoboralakja.

A lúd Mars hadisten szent madara

A hagyomány a római időkre nyúlik vissza. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az újbort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol. A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt, mivel a madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.

A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve “avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától.

A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor.

Aki Márton-napján libát nem eszik, az egész évben éhezik.

Szent Márton napja a paraszti év végét jelentette, s egyben az egyházi év kezdetét is jelölte. Szent Márton király névünnepével minden esztendőben az Égi Király születésének előhírnöke volt, így régen innen számították az Advent idejét.

Mártonnal a „bent” ideje érkezett el: a böjté, a csöndé, a várakozásé.

Szent Márton készítette elő az embert az átváltozásra, az újra.

Mert ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka.

Gyakran Mártonkor hull le az első hó, hogy a már kizöldellt őszi búzavetésre, a határban „didergő meztelen Krisztusra” varázsolja Márton fehér hóköpenyét, amely nemcsak a vetésnek adta téli védelmét, hanem „betakarta” a hites ember lelkét is.

A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat.

A Márton nap a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett. Az asztalról nem hiányozhat egy libafogás és az újbor.

A libasütés akkor tökéletes, ha úgy átsül a kemencében, hogy a mellcsontjáról könnyel lefejthető legyen a hús. A csontból jósolták meg, hogy milyen lesz a tél. Ha barna volt, esős, ha fehér, akkor havas telet vártak.

A liba húsából szokás volt küldeni a papnak is, mégpedig az állat hátsó részéből. Innen ered „püspökfalat” szavunk is.

Egyéb időjárással kapcsolatos „jóslások” is kötődnek ehhez a naphoz:

ha Márton napján havazik, gyakran elhangzott: „Eljött Márton szürke lovon.”
“Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.”
A néphit szerint a Márton napi eső nem jelent jót, mert utána rendszerint fagy, majd szárazság következik.

Aki Márton napján újbort nem iszik, az egész évben szomjazik!

A lúd fogyasztásának hagyománya szorosan kötődik az újbor fogyasztásához. Nem véletlen az egybeesés, hisz épp novemberre fejeződik be a must borrá alakulása.

Márton emiatt a nagyobb borvidékeken az Új-bor védőszentje is.

A bor és a liba gyorsan össze is kapcsolódott, német területen már a 12. században a Márton-ludat „szüreti vagy préslibának” is nevezték.

November 11-én kezdték meg az új hordókat a gazdák, ekkor került az asztalra épp a libasült mellé az úgynevezett Libás-bor vagy sok helyen Márton–bor, aminek még gyógyító hatása is volt a hagyomány szerint.

Kozmikus tanítás

Szent Mártont akkor ünnepeljük, amikor már feltűnően növekszik a sötétség, de még messze a Karácsony, a fény érkezése.

Amit ilyenkor, szerencsés esetben megtalálunk szívünkben, az a Kozmikus Fény ott legbelül, ami mindenkiben ragyoghat, ha képesek vagyunk egy picit lecsendesedni, zajos mindennapjainktól elfordulni és odatekinteni, ahol a Fény forrása van lelkünkben.

Ez a gazdag élmény kiáradhat a körülöttünk lévőkre is, ahogy az a Fény természetéből is adódik.

Márton élete taníthat meg bennünket erre „szeretetosztásra” azzal, amikor kettévágta a köpenyét és megosztotta a koldussal. Leterítette melegségét a rászorultra.

Ekkor esetleg intenzívebben felmerülhet a kérdés, hogy szűkebb és tágabb közösségünkben tényleg segítünk-e egymásnak ebben a szellemben?

Lampionos felvonulások

Egyes magyarországi német területeken Márton napján világító lampionokat, töklámpásokat barkácsolnak, és este ezekkel vonulnak az utcákon. Gyakran tűnik fel a menetben egy római legionáriusnak beöltöztetett lovas, aki piros kabátjában Szent Mártont testesíti meg. A felvonulást mindig hangos énekszó kíséri a szokásos Márton-napi dalokkal. Az esemény végén sokhelyütt játsszák el Márton és a koldus találkozását, majd libasült helyett kelt tésztából kalácsot osztanak.