A Zsolnay gyár meséjét Zsolnay Miklós kezdte írni, amikor 1854-ben a lukafai keménycserép manufaktúrából megalapította a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát és idősebbik fia, Ignác nevére íratta. Zsolnay Ignác 10 évig vezette a kezdetleges kézi üzemet, ami csupán helyi piacra termelt és mindössze 8-10 a kereskedelmi tömegáruk versenyétől elszegényedett fazekast foglalkoztatott kőedényeket, épületkerámiákat és vízvezetékcsöveket gyártva.
Az elárverezéstől Zsolnay Vilmos mentette meg az üzemet, amikor 1865-ben átvette Ignác bátyjától a vezetést. Az üzem ezután fejlődött világhírű gyárrá az 1870-es évek közepére. Ignác viszont kivándorolt, Bukarestben próbált szerencsét. Vilmos mindhárom gyermekét bevonta és valódi családi vállalkozást hozott létre, amelyben mindenkinek saját feladata, szerepe volt. Zsolnay Júlia és Teréz tervezőművészek voltak, Miklós pedig kereskedő, aki már nagyon fiatalon, 16 évesen apja mellett a gyár kereskedelmi vonalát irányította. Az utánuk következő generáció már a kettős Zsolnay nevet viseli: a Mattyasovszkyak és a Sikorskiak. Teréz és Júlia férjeiről kapták a nevüket. Teréz férje volt Mattyasovszky Jakab, geológus, Júlia férje pedig Sikorski Tádé, lengyel származású építészmérnök. Általuk a család két ágra oszlott. Az ő gyermekeik és unokáik a jelenlegi Zsolnay örökösök.
Folyamatos kísérletek és fejlesztőmunkák folytak, és az üzem annyira a család életének részévé vált, hogy a lakóházaikat is a gyár területén építették fel.
A gyár első elismerését az 1873-as bécsi világkiállításon érte el, ahol Zsolnay Vilmost Ferenc József tüntette ki, emellett bronzérmet és elismerő oklevelet is nyert.
Zsolnay Vilmos fantasztikus és szívós kísérletező volt lányaival együtt, így alkották meg azokat a ma is világhírű és különleges termékeket, mint
- Zsolnay lányok által tervezett magyaros és perzsa stílusú díszítményeket,
- eozinmázas szecessziós kerámiákat,
- majolikaképeket,
- különböző máztechnikákkal készült kerámiákat (elefántcsontszínű máz),
- népi motívumokkal díszített fazekasárukat,
- finom mívű díszkerámiákat,
- bútorbetétnek gyártott csempéket,
- falburkoló és egyéb, építészeti kerámiákat.
Az 1878-as párizsi világkiállításon a Zsolnay kerámiák elnyerték a kiállítás aranyérmét, a „Grand Prix”-t, Zsolnay Vilmos pedig megkapta a Francia Becsületrendet.
1900 márciusában, apja halálakor Zsolnay Miklós átvette a gyár vezetését. A képzett, több nyelven beszélő, művelt üzletember a gyár termelését a maximális kihasználtságát és az elérhető legnagyobb nyereség szempontjából határozta meg. Míg apja korábban többnyire a művészeti munkák felé fordult, addig Miklós a kevésbé nyereséges díszmű mellett a jól jövedelmező építészeti kerámiával és ipari porcelánnal a Zsolnay-gyárat hozott létre. Miklós irányítása alatt az ipari termelés került túlsúlyba.
A világméretű iparosodás és az I. világháború következében a díszmű- és az építészeti kerámiagyártás szinte teljesen megszűnt; helyette csak a hadi célokat szolgáló ipari porcelán, főként elektromos szigetelők gyártása folytatódott. A trianoni békeszerződést követően elvesztették piacaik és nyersanyaglelőhelyeik túlnyomó részét, valamint a kialakult általános válság és elszegényedés a Zsolnay gyárat is nagyon rosszul érintette. Mindezt tetézte Zsolnay Miklós folyamatosan elhatalmasodó betegsége.
Miklós 1922-ben bekövetkezett halálakor a család töretlenül tudta átvenni az irányítást, tekintettel arra, hogy szinte mindenki itt élt és ezzel foglalkozott.
Mivel a fennmaradást a porcelánra való átállás jelentette, a porcelánszigetelők mellett megkezdték az étkezési porcelánedények gyártását.
Az 1929-33-as világgazdasági válság következtében a gyár termelése a felére esett vissza (200 dolgozót bocsátottak el és a heti munkaidőt 3 napra csökkentették). Az üzem csak a harmincas évek második felében érte el azt a szintet, amikorra mind a hazai, mind a külföldi kereskedelemben versenyképessé vált. A második világháború alatt a termelés ismét visszaesett, majd szünetelt. A gyár 1948-ban állami tulajdonba került.
Az első ötéves terv idején főleg ipari porcelánt gyártott az akkori nevén Pécsi “Zsolnay” Porcelángyár Nemzeti Vállalat. A villamosítás és iparfejlesztés igényeinek kielégítésével 1953-ban újra megkezdték a használati edény- és díszmű porcelán előállítását, illetve hozzáfogtak a pirogránit modern stílusának kialakításához. 1955-ben újraindult a kályha- és épületkerámia gyártás. A gyár 1963-ban elvesztette önállóságát és É. M. Finomkerámia-ipari Országos Vállalat Pécsi Porcelángyára elnevezés mellett közvetlenül irányított gyáregységgé minősült vissza. A Zsolnay nevet és márkát a gyár 1974-től Mattyasovszky-Zsolnay Margittal történt megállapodás alapján használta ismét.
Az 1980-as évektől a fejlesztés fontos lépéseként növelték az edényáru gyártását. A díszáruk iránti hazai kereslet fokozatos növekedésével párhuzamosan nyíltak meg a vidéki márkaboltok és a Zsolnay gyár exportügyletei egyre több országra (Anglia, Ausztria, Olaszország, NSZK, Dánia, Finnország, Svédország, Görögország, Japán, Dél-Korea, Irak, Irán) terjedtek ki.
Az 1989-1990-es években mind a hazai, mind a nemzetközi piacon beszűkülés mutatkozott. Az ország súlyos gazdasági helyzete, a piacorientáció fokozódó szerepe a gyár életében is bizonytalanságot okozott.
A rendszerváltás után a Zsolnay Porcelángyár Rt. három különálló cégre vált szét:
- Ipari Porcelán Divízió, melynek feladata az alapanyag és energia ellátás, valamint a nem műemlék jellegű ingatlanok bérbeadása,
- Pirogránit– és Edény-Dísztárgy Divíziók összevonásával megalakult a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt.
- Zsolnay Örökség Kht. feladata a gyár területén található műemlékek és műemlék jellegű ingatlanok kezelése és felújíttatása.
Érdekesség: 2008 szeptemberében megállapodást kötött a svéd IKEA és a Zsolnay gyár, mely szerint 2009-től hét éven keresztül a bútorforgalmazó cég beszállítója. Évente 5000 tonna porcelánterméket fognak leszállítani, így az évi 1,1 milliárdos bevételüket megháromszorozzák. Az új porcelántermékeket egy teljesen új gyárban fogják készíteni a pécsi ipari parkban, melynek a költségeit az állam és Pécs önkormányzata állja.
A Zsolnay családról készült dokumentumfilmek itt lelhetők fel.
VISSZA A ZSOLNAY NEGYED LÁTOGATÁSÁHOZ