Édesanyám régi álma Norvégia meglátogatása. Megszerveztünk tehát egy közös utat vele a trollok, vízesések, fjordok országába 2016. május végén. Már karácsonykor lefoglaltuk a repülőjegyeket annak reményében, hogy szép időnk lesz….és nagy szerencsénkre ragyogó napsütés és ritka csodás idő fogadott minket már Oslóban.

Norvégia 25 ezer kilométer hosszan elnyúló partvonalának kutya formájú alakjából csupán a déli rész egy szeletére jutott 5 nap alatt időnk, de annyi élményben és gyönyörűségben volt részünk, hogy többet egyszerre be sem tudtunk volna fogadni. Kicsi hazánknál majdnem négyszer akkora norvég királyságban alig több mint 5 millió ember él olyan ritka népsűrűségben, hogy többször úgy tűnt az utazásunk alatt, hogy kihalt, üres tájakon robogunk keresztül, ahol egy lélek sem lakik.

No de kezdjük a túránkat egy kis történelemmel, hogy ne csak a szemünkkel, de a lelkünkkel is közelebb kerülhessünk e távoli ország népéhez.

Nagyjából a magyar honfoglalás idején, Norvégia területén több törzs, vagy kis királyság létezett, amiket Széphajú Harald király erős kézzel egyesített. A merész viking hajósaival felfedezték, vagy inkább meghódították és benépesítették többek között Izlandot is. I. Harald király 6 feleségének 23 gyermeket nemzett és 81 évnyi élete után ez a népes család uralta még 300 évig Norvégiát. Később találkoztunk ezekkel a királyokkal Bergenben, az egykori fővárosban, ahol többségüket megkoronázták. Ezt követően az ország történelme szorosan összefonódott a szomszédos skandináv államokéval, Dániával és Svédországgal. Dánia királyai 1814-ig Norvégia uralkodói is voltak. A korábban a mi Szent István királyunkkal nagyjából egy időben uralkodó Szent Olaf király elterjesztette a katolikus vallást az országában, majd Dánia hatására 1537-ben ezt megszüntetve bevezették a protestantizmust. Ezzel megszűnt a zarándoklat Nikodosba, Szent Olaf sírjához, ami elvágta Norvégia kulturális és gazdaság kapcsolatait Európa többi részével. Ettől kezdve az egyházi jövedelmek Koppenhágába folytak. Egyébként is a koppenhágai királyi udvarban összpontosult Norvégia intellektuális és gazdasági ereje.

Bár 1814-ben Dánia lemondott Norvégiáról, ám Svédország katonai erővel ismét perszonálunióba kényszerítette, ami 1905-ig állt fenn. Ez alatt a közel száz esztendő alatt virágzott a norvég nemzeti mozgalom, a norvégok igyekeztek kialakítani saját nemzeti karakterüket. A mozgalom a kulturális élet minden területére kiterjedt, beleértve az irodalmat, a festészetet és a zenét is.  A Norvegian Airlines repülőgépeinek farán norvég híres emberek képei szerepelnek, de sajnos közülük keveseket ismertünk, de szerencsére köztük van Edvard Grieg zeneszerző, Henrik Ibsen drámaíró és Edvard Munch festő is. Ebben a században szabályozták a nyelvet is, ahogy nálunk is, melynek eredményeként ma Norvégiában két írott nyelv van, mindkettő hivatalos formája a norvégnak: a bokmal és a nynorsk.

Norvégia 1905. június 7-én békésen elvált Svédországtól. Miután az államformáról döntő népszavazáson a monarchia többséget kapott a köztársasággal szemben, a norvég kormány meghívta a trónra Carl dán herceget és a parlament egyhangúlag királlyá választotta őt. A VII. Haakon nevet vette fel, Norvégia középkori független királyai után. 1898-ban minden férfi szavazati jogot kapott, 1913-ban pedig minden nő is.

Norvégia mindkét világháborúban semleges kívánt maradni, de a 2. világháborúban Németország 1940. április 9-én megtámadta. A szövetségesek is tervezték Norvégia megszállását és a brit flotta elaknásította Norvégia part menti vizeit. Norvégiát felkészületlenül érte a meglepetésszerű német támadás, de két hónapon át katonailag ellenállt. A megszállás idején Norvégiáé volt a világ negyedik legnagyobb kereskedelmi flottája. Ezek a hajók nem kerültek német kézre, hanem részt vettek a szövetségesek minden hadműveletében Dunkarque kiürítésétől a normandiai partraszállásig.

A háború utáni újjáépítés révén 1950-i Európában Norvégia produkálta a legnagyobb gazdasági növekedést, amihez nagyban hozzájárult a Marshall-terv révén kapott 400 millió dollárnyi amerikai segély. Az állam jelentősen beavatkozott a gazdaságba, jegyrendszerrel visszafogták a lakossági fogyasztást, állami acél- és alumíniumgyártó műveket, állami bankokat és befektetési alapokat hoztak létre. 1952-ben Oslóban rendezték meg a téli olimpiát. Norvégia támogatta az ENSZ létrehozását és annak első főtitkára is norvég lett. 1949-ben alapító tagja volt a NATO-nak, bár soha nem engedélyezte, hogy területén idegen katonák vagy nukleáris fegyverek állomásozzanak. Az 1960-as évekre jelentősen fejlődött a nehézipar, és Norvégia vált Európa legnagyobb alumínium- és a világ legnagyobb vasötvözet exportőrévé.

1966-ban kezdődött az olajkutatás az Északi-tengeren és 1969-ben rábukkantak a világ tíz legnagyobb olajmezője között levő Ekofisk-mezőre, amely ma az ország gazdagságának egyik alappillére, ugyanakkor már a 70-es évek végétől jelentkezett az a máig tartó probléma, hogy az olajjövedelmek miatti magas bérek rontják a norvég ipar többi ágának versenyképességét. Az olajipar fellendülésével megindult a bevándorlás. Részben nyugat-európai és amerikai szakemberek, másrészt fejlődő országokból (főleg pakisztáni) képzetlen bevándorlók érkeztek nagy számban. Ma a lakosság több mint 8 % bevándorló. 1995-ben már Norvégia volt a világ második legnagyobb olaj exportőre.

Az 1994-es népszavazáson elutasították az Európai Unióba való belépést. 1994-ben újra Norvégiában, Lillehammerben rendezték meg a téli olimpiai játékokat.

Norvégia parlamentáris-demokratikus alapokon álló, alkotmányos monarchia. Az állam feje a király: ő a fegyveres erők főparancsnoka és az egyház feje. Jelenleg 1991. január 17-e óta V. Harald király uralkodik.

Ha bővebben érdekel Norvégia történelme, olvasd itt tovább:

E hatalmas ország területének csaknem háromnegyede terméketlen, csupán a fjordok keskeny partszegélyei művelhetők. Hát igen, a tenger játssza és játszotta mindig is a gazdaság legfőbb szerepét, hiszen a meleg Golf-áramlat és a hideg parti vizek rengeteg halat biztosítanak, főleg tőkehalat és heringet. A halászatnál jelentősebb szerepet játszik az ország életében a tengerhajózás, és óriási előny, hogy ezen az északi részen a tenger egész éven át jégmentes.

Norvégia az állandó, bő vízhozamú, nagy esésű folyókra telepített vízerőműveknek köszönhetően első az egy főre jutó villamos energiatermelésben a világon, amely természetesen különböző iparágak termékeny működését is segíti. Az ország legfőbb gazdagságát ugyanakkor az Északi-tengeren bányászott kőolaj biztosítja. Sajnos a készletek gyors fogyatkozása miatt hamarosan elveszti az ország a legjelentősebb jövedelemforrását. A gazdasági visszaesés megakadályozása érdekében létrehozták a Nemzeti Kőolaj Alapot, amelyre évek óta félretesznek az állami költségvetésből. Már több mint 50 milliárd dollár gyűlt össze.

Utazásunk során feltűnő volt számunkra a városok, falvak és az egész ország tisztasága, de ez a tisztaság valami eredendő természeti tisztaságot rejt, vagyis nem ember alkotta tisztaság és rend, hanem az ember által „csupán” megőrzött tisztaság, rendkívül természetes és friss.

6 nap – 5 éjszaka Norvégiába

1. nap– május 24. kedd

• 13:30 Budapest
• 16:00 érkezés Oslóba
• Bérelt autó átvétele a Gardermoen repülőtéren
• Szállás elfoglalása Oslo belvárosában
• Esti városnéző körséta
• Esti sörözés és vacsora egy helyi pub-ban

2. nap – május 25. szerda

• 9:00 óra Indulás
• Oslo – Borgund –  4 óra – 261 km
• Borgund – 12. századi fatemplom megtekintése
• 24,5 km-es alagút
• Stegastein kilátó (51 perc – 51,0 km)
• Flåm (28 perc – 17,4 km)
• Flåm – Myrdal vonatozás 2 óra program
• indulás Undredalba (16 perc – 13,6 km)
• halvacsora az apartmanban
• Esti séta Undredalban
• szállás Undredalban

3. nap – május 26. csütörtök

• reggeli az apartmanban
• hajókirándulás – Nærøy-fjord  (4 óra)
• Séta és vízesés kirándulás Gudvangenben
• Estebéd Undreadal parti stég kocsmájában – kecskesült és borban pácolt kecske
• Esti séta és kecske simogatás valamint parti kő gyűjtés és kacsázás
• szállás Undredalban

4. nap – május 27. péntek

• indulás Bergenbe 166 km
• Stalheim – kilátás a Nærøy völgyre (27 perc- 26,7 km)
• Sivlefossen vízesés
• Tvindefossen vízesés
• Érkezés Bergenbe
• szállás elfoglalása a belvárosban
• Esti városnézés
• Bryggen: Hanza kereskedő házak sora a fjord mentén, a Világörökség része
• Halpiac
• Fløibanen Siklóval a Bergeni kilátóba
• Halvacsora a kikötői halpiacon
• Bergen by night

• naplemente
• Vár – ősi koronázási templom
• sörözés a kikötőben
• belvárosi esti séta
• szállás Bergenben

5. nap – május 28. péntek

• Bergen –Norheimsund, (1 óra 19 perc- 77,9 km)
• Látnivalók:
• Fossen bratte vízesés
• Steinsdals fossen vízesés
• Norheimsund – Eidfjord (1 óra 31 perc 78,2 km)
• Utazás a Norheimsund – Hardanger fjord partján
• szállás Hotel Fossi
• vacsora a szállóban
• BL döntő a kandalló mellett

6. nap – május 29. vasárnap

• Voringfossen vízesés megtekintése
• Eidfjord – Oslo (4 óra 42 perc 322 km)
• Látnivalók:
• Geilo fennsík
• Honefoss vízesés
• 18:35 – Oslo Gardermoen
• 20:55 – Budapest

Első állomásunkon, a fővárosban is tisztaság és természetes rend fogadott annak ellenére, hogy bizony nagyon színes ma már az ország lakossága, ami sok világvárosban bizony a rendetlenséget és a koszt is eredményezi.

   

Este érkeztünk meg az Oslótól 50 kilométerre levő Gardermoen repülőtérre. Itt hamarosan átvettük a bérelt autónkat és elindultunk a fővárosba. Az út bizony majdnem egy órát vett igénybe, mert tudni kell a Norvégiába utazónak, hogy itt nincsenek autópályák és csak 80 km/óra sebességgel lehet haladni. Nagyon érdekes, hogy be is tartják a sebességkorlátozást, sőt inkább lassabban autóznak, mint a megengedett. Ismerve előre ezt a szigorú szabályt, igyekeztünk úgy összeállítani a programunkat, hogy lassan bár, de minél több látnivalót meglátogathassunk rövid 5 napos túránk alatt. Egyébként az utak nem is túl szélesek és rengeteg az alagút, valamint gyakran betonfal választja el a két sávot, tehát sok esélyt sem adnak a gyorshajtásnak.

Oslo belvárosának közepén foglaltunk szállást, aminek óriási előnye volt, hogy minden látnivalót a közelben elértünk.

A mindössze alig több mint 600 ezer lakosú Oslo a világ egyik legdrágább városának számít Tokió és Moszkva mellett. A fővárost a skandináv sagák szerint III. Harald norvég király alapította 1049-ben, de nemrég 1000 előtti keresztény temetkezési helyet tártak fel a régészek, ezért talán jogosan ünnepelhették a a város millenniumát 2000-ben. Oslot V.Haakan uralkodása (1299-1319) óta tekintik fővárosnak, mivel ő volt az első király, aki tartósan itt rendezte be udvarát. Ő kezdte el az Akershus erőd építését is. Alig egy évszázadra rá Norvégia perszonáluniót alkotott Dániával, ami Oslo jelentőségét csökkentette, hiszen a király székhelye Koppenhágában volt.

A város többször is áldozatul esett a tűzvészeknek, végül 1624-ben, a tizennegyedik ilyen eset után IV. Keresztély király az öböl túloldalán, az Akershus erőd mellett építtette újjá a várost, és a Christiania nevet adta neki. A város elkezdte visszanyerni vezető szerepét a kereskedelem és a kultúra terén, de egyeteme csak 1811 óta van. A dán perszonálunió felbomlása után ismét főváros. A 19. században számos meghatározó épülettel gazdagodott: ekkor épült például a királyi palota, a Stortinger (parlament), az egyetem, a nemzeti színház és a tőzsde épülete. Olyan világhírű művészek éltek itt ebben az időszakban, mint Henrik Ibsen, Edvard Munch.  Oslo mindössze 1850-ben előzte meg népességszámban Bergent, és vált az ország legnépesebb városává.

Oslo főbb nevezetességei közül rövid sétánk során este már csak keveset láthattunk, de így is képet kaptunk a főváros hangulatából. Pár lépésre laktunk csak az osloi főpályaudvartól, ami egészen a városközpontba szállítja az ide érkezőket, ahogy ez más nagyvárosban is szokás volt a 19. század végén.

   

Innen csak újabb pár lépés a kikötő, ahol áll az Oslói Operaház különleges épülete, amelyet az Oslo fjord félszigetére építettek 2007-ben. Oslo új jelképe hófehér carrarai márványból készült, úgyhogy napsütésben rettenetesen vakító, viszont különleges, hogy a tetejére fel lehet sétálni, ahonnan fantasztikus a panoráma.

A nem túl romantikus parton sétáltunk végig Norvégia talán legjelentősebb középkori várához, az Akershus erődhöz, amelyet V. Haakon király építtetett 1300 körül, ahol maga lakott is. Az erődöt magas tornyok védték, külső részeit földalatti folyosókon lehetett megközelíteni.

      

1527-ben egy tűzvészben az erőd is megrongálódott, ezért később reneszánsz stílusban átépítették. Ezt követően azonban a hadászati jelentősége csökkent. Ma állami fogadásokat tartanak is, illetve múzeumként működik. Hangulatos sétát tettünk itt és megnéztünk egy őrségváltást, és a várfalakról megcsodáltunk egy óriási tengerjáró francia hajót, ami mellett még a vár is eltörpült.

Találkoztunk női lovas rendőrrel is, aki éppen igazoltatott a lován ülve egy autóst, majd visszasétáltunk a szállodánk környékére. Csak messziről néztünk rá a királyi kastélyra.

Ha legközelebb erre látogatunk feltétlenül meg kell néznünk még a Bygdøy-félszigeten álló Hajómúzeumot, ahol a híres viking hajók között látható a híres Ra II, Heyerdahl papirusz hajója. Nem hagyjuk majd ki a Nobel-díj átadásának helyszínét a Városháza épületét sem. Megnézem majd Edvard Munch festő emlékmúzeumát, de nagyon kíváncsi vagyok a Frogner parkban álló Vigeland szoborcsoportra is.

Mindezek meglátogatásához még néhány nappali órára lett volna szükségünk, de így este ezeket ki kellett hagynunk, de nem hagytuk ki a jó norvég sört egy helyi pubban, ahol 70-80-as évek zenéjével szórakoztatott egy hosszú hajú 40-es hippi gitáros.

   

Másnap vicces reggelit kaptunk a szobánk ajtaja elé; egy siralmas szendvicskét és egy vizezett narancsszörpöt. Sebaj bevásároltunk egy szupermarketben, mert napközben is szükségünk lesz elemózsiára, de vacsorára is magunknak kell majd főznünk az apartmanban.

Indulás tehát a norvég fjordok egyikéhez. Hosszú az út, mert, ahogy említettem nyolcvannál gyorsabban nem lehet haladni. Gyönyörű időben autóztunk a tiszta tavaszi tájakon. Zöld a fű és virágoznak az orgonabokrok, a tulipán és a tavaszi többi virág. Feltűnő tisztaság és rend mindenhol, de olyan természetes ez a tisztaság, nem ember alkotta németes rend, hanem látszik, hogy vigyáznak a természetre és a kicsi falvak, házak belesimulnak a tájba. Ez az építészetükben is megnyilvánul, mert a faházak ugyan főleg bordó színűek, fehér ablak és ajtókerettel, kontúrral, de a tető a legtöbb helyen zöldtető, vagyis fűvel, réttel borított.

      

A bordó házakat időnként sárga, vagy szürke faházak váltják fel egy-egy körzetben, de ugyanúgy fehér keretekkel. Meglepően változatos. Nincsenek nagy falvak, inkább elszórtan egymástól távol épített háza, kisebb „tanyák”. Mindenhol folyók, kisebb nagyobb tavak, vagyis fjordok követtek bennünket utunkon.

Első állomásunk Borgund, ami mindössze 260 km Oslotól, de több mint 4 óra alatt értük el.

Borgund jelentéktelen kicsi falucska lenne, ha nem őrizne egy fantasztikus ősi műemléket, egy donka fatemplomot. Norvégiában több mint 100 középkori keresztény fatemplom állt egykor, amikből mára már csak 28 maradt ránk. Ezek közül a legidősebb a borgundi templom, amely a 12. század végén épülhetett, mert a dendrokronológiai vizsgálatok alapján valószínűleg a faanyagát 1180 telén vághatták ki.

      

      

A templom az út mellett áll és egy kis temető veszi körül. Érdekes látványt nyújt a 800 éves fekete faszerkezet, olyan mintha leégett volna, vagy inkább a rákent kátrány folyhatott meg az időjárás viszontagságaitól. Mindenesetre máig épen áll és remélhetőleg még megőrzik hosszú évszázadokig.

A viking korszak után Norvégia erősen katolicizálódott, de a tengerész múlttal behozott távoli kultúrák később is rányomták az építészetükre is nyomaikat. Az egyhajós templom külső falait körbeveszi egy fedett kerengő, vagy tornác. Belsejében eredetileg festett katolikus templom a reformáció után természetesen elvesztette díszeit és puritán külsőt, vagyis, inkább belsőt kapott. A viking időket idéző skandináv hajók orrát is díszítő sárkányfejek itt is helyet kaptak a fazsindelyes tetőszerkezeten és tornyon.

Érdekesség, hogy a falakon a katolikus időkből származó rovásírásos feliratokat is találtak.

Borgundot elhagyva folytattuk az utunkat Laerdal irányába, ahol az 1996 óta működő Lazac központot szerettük volna meglátogatni és állítólag a település központjában lévő 161 épületet az eredeti állapotában igyekeznek megtartani valahogy úgy, mint a mi Hollókő falunknál, vagyis Laerdal is egy élő skanzen lehet.

A főút viszont hamarabb elkanyarodott, így a kereszteződés után a világ leghosszabb autó alagútjában találtuk magunkat, amit végig kellett autóznunk 24,5 km hosszan. Félelmetes belegondolni, hogy fölöttünk milyen magasságban vannak a hegyek, de a változatosság kedvérét időnként kék fénnyel díszítették az alagút egy-egy szakaszát, ami látvánnyal a monotonitást igyekeznek megtörni. Mi tagadás rendkívül hosszú és unalmas alagutazni, viszont innen már nem fordultunk vissza a lazacokért, hanem Aurland településtől egy meredek és igen keskeny szerpentinen autóztunk fel a Stegastein kilátóhoz.

   

A Stegastein kilátó 650 méterrel magasodik a Sognefjord fölé. A rétegelt fából készült építmény végét edzett üveg zárja le, így fantasztikus kilátást és élményt nyújt a két irányba elnyúló fjordra. Pazar időnk volt, szikrázóan sütött a nap, ezért még a kilátó mögötti dombocskát is megmásztuk, ahol kisebb tűzrakó helyek csábítottak arra, hogy nyárson lazacot süssünk és gyönyörködjünk a kilátásban. A lazac az autóban várakozott, de végül úgy döntöttünk, hogy a szálláson asztal mellett fogyasztjuk majd el.

Közvetlenül a Sognesfjord partján autózva fél óra alatt Flåm városkába siettünk, hogy elérjük az utolsó vonatot. A Világörökség részét képező Flåm Vasút megépítése óriási kihívás volt a 2. világháború előtt, mivel a 866 méter magas Myrdal fennsíkról kellett vasutat építeni a meredek hegyoldalba a Flåm völgy mélyén tengerszint felett 2 méter magasan, vagy inkább alacsonyan fekvő városba. Az Oslo és Bergen közötti vasútvonalat már 1909-ben átadták, és ehhez kapcsolódik Myrdal városkánál a Sognefjordot összekötő vasút, amely 20 év alatt épült meg azzal a létfontosságú céllal, hogy összekösse a hajóforgalmat az Oslo Bergen közti vasúttal.

A 20 km-es vasútvonal majdnem 80 %-nak 55 fok a lejtésszöge, tehát a világ legmeredekebben épített vasútvonala.

      

      

      

Az egy órás út alatt lélegzetelállító látnivalók tárulnak mindkét oldalon elénk, a norvég hegyi táj legvadregényesebb és meghökkentőbb vidékei ezek. A patakok mély szurdokokat vájtak a meredek hegyoldalból, jobbra-balra szemet kápráztató hosszú vízesések zubognak alá, a hegytetők csúcsa még havas, miközben élénkzöld a tavaszi táj és virágzik az orgona. Kicsi falvak mellett robogtunk el, és összesen 20 alagútba bújtunk be. Berekvam állomásnál, ahol egy mély szakadékban vág utat magának a Flåm folyó rövid időre bevártuk a szembe jövő vonatot, majd a következő alagút után pár percre újra megálltunk a Kjos vízesésnél. Kiszálltunk fotózni és meglepett minket a napsütéses természet, mert ragyogó szivárványt festett a vízesésre, ami a vasút alatti alagúton zuhog tovább a Reinunga tó partján levő vízierőműhöz. Myrdalba érve pár percet várakoztunk, majd visszaindultunk lefelé, hogy megismételjük az élményt a már lemenő napsütésben.

Flåm városkában egy óriási tengerjáró hajó indult éppen útra – idáig behajóznak a tengerről a látványosságért. Érdekes megjegyezni, hogy a vasútállomáson magyar nyelvű prospektust lehet kapni – hihetetlen, nem!?

Innen már csak negyed óra út Undredal, ahol a szállásunk volt. És persze nem volt meglepő, hogy hosszabb volt az alagút, mint a nem alagutas út.

Undredaltól nem messze északra a falutól válik ketté a Norvégia legnagyobb 203 km hosszú fjordja, a Sognefjord. Flåm irányába az Aurladfjord vezet, Gudvangenbe pedig a Noeroyfjord.

Undredal egy mindössze 100 lelket számláló kicsi falucska, ahol több mint 500 kecske is él. Így aztán nem véletlen, hogy a település a kecskesajtjáról híres. A Geitos érdekes karamellás ízű sajt, mivel a gyártása során a forró tejsavóban a tejcukrok karamellizálódnak. Ez az édeskés íz nekünk nagyon furcsa volt, nem nagyon ízlett, de a norvégok számára ezt a nagyon fontos és különleges élelmiszert az 1800-as években egy bizonyos Anne Hov tejesasszony kísérletezte ki, amiért 87 évesen Királyi Érdeméremben is részesült.

      

Undredal másik nevezetessége a 12. századi fatemplom, amely Norvégia legkisebb fatemploma.

Apartman szállásunk egy új fehér faházban volt közvetlenül a fjord partján. Rettenetesen éhesek voltunk már, így hamarjában összeraktunk egy halas vacsorát; rózsaszín lazacot sütöttünk és hozzá halas, tengeri herkentyűs paradicsomos spagettit köretnek. Utána különleges sajtokat majszoltunk.

Vacsora után egy nagy sétát tettünk a lemenő napban, ami itt ilyenkor majdnem éjfélkor nyugszik, és csodálatos látványt nyújt a hatalmas hegyek között húzódó fjordban. Felsétáltunk a kis fatemplomhoz is, és a másik oldalon az itt hömpölygő patak zubogását hallgattuk a kis hídról, majd hazaballagtunk, és még világosban éjfél után bújtunk ágyba.

      

      

Elérkezett utazásunk harmadik napja, amikor fjordhajózás volt tervbe véve. nagyon aggódunk, mert az undredali stégen egy lélek sem várt és a jegypénztár is zárva volt. Csupán egy kis lapra volt kiírva a menetrend és csak reménykedni tudtunk, hogy a messziről érkező hajó valóban kiköt értünk. Mikor megláttuk a másik part mellett közeledő hajót, úgy tűnt, hogy esze ágában sincs közelíteni a partot. Ekkor vettük csak észre a másik kiírást, miszerint „nyomd meg ezt a gombot, ha fel akarsz szállni a hajóra”. És valóban egy villogó lámpa jelezte a mi akaratunkat, így a nagy komp felénk fordult és „feltátotta száját”, majd lassan és óvatosan közelítve, végül felszállhattunk.

      

      

Azonnal a legfelső fedélzetre mentünk, hogy onnan gyönyörködhessünk a fantasztikus látványban. Ma is gyönyörű napsütésben hajóztunk, de azért a kabát elfért rajtunk, és a menetszélben kicsit fáztunk. Mindez felejthető volt a rengeteg vízesés látványa mellett. Hatalmas hajónk mellett időnként elrobogott egy-egy őrült motoros hajó benne fagyoskodó utasokkal, de mi is elhagytunk sok kajakost is.

      

Az egyre keskenyedő Noeroy fjordban kétoldalt kicsi települések mellett is elhajóztunk és végül egy óra alatt Gudvangen kikötőjébe érkeztünk. Itt nincs sok látni való, csupán egy kis kikötő szuvenír bolttal és egy viking hangulatú étteremmel, de talán említésre méltó az itt található különleges szálláshely, ami egy hatszögletű épület füves zöld tetővel. A fából készült rusztikus szobaberendezés is érdekes, amit a tetőről bevilágító ablakok is különlegessé teszik.

     

      

      

Azért nem adtuk fel a mai napot kaland nélkül, ezért elhatároztuk, hogy felmászunk a közeli vízeséshez a zubogó patak partján. Valóban izgalmas túra lett, mert időnként a hatalmas patak köveken csúszkálva tudunk itt-ott átkelni a vízen és végül csak a vízesés aljáig értünk el. Ijesztő volt, hogy egy szakaszon megmozdult alattunk a talaj, mint utóbb kiderült egy hatalmas koszos hógörgetegen másztunk, mondhatnánk kisebb gleccsernek is, de ez túlzás lenne. Később pedig egy hatalmas szikla alatt dübörögni, morogni kezdett a föld, de ez is csak vaklárma volt, nem igazi földrengés, mert csak a kikötőben zajló földmunka visszhangzott. Azért rendesen megijedtünk….

Kellően koszosan és vizesen autóztunk vissza egy újabb alagúton keresztül undredali szállásunkra. A parti stégen egy kisvendéglőt találtunk, ahol a helyi kecske ételeket kóstoltuk meg a lassan lebukó naplementében. Vacsora után újabb sétát tettünk a kicsi faluban, egy kecskefarm mellett bandukolva a kíváncsi állatok a kerítéshez elénk jöttek és kedvesen kidugták fejüket egy kis simogatásért. A városkánál a Sognefjordba ömlő bővizű patak torkolatánál csíkos kavicsokat gyűjtöttünk és kacsáztunk velük, mint a gyerekek – jó volt!

      

      

      

A negyedik napon elindultunk Bergen irányába és persze útközben több vízesésnél megálltunk álmélkodni. Volt olyan hely, ahonnan egyszerre 11 vízesést láthattunk körbe fordulva.

A Stalheimsfossen és a Sivlefossen vízeséseket együtt szokták emlegetni, mert a Stalheims szerpentin két oldalán zuhognak alá a Naeroyfjordba. Azt terveztük, hogy a szerpentinen feljutunk a hegytetőn álló szállodához, ahonnan festői kilátás nyílik a két óriási vízesésre, de az egyirányúsított út aljánál megpillantottuk a 142 m magas Stalheimsfossen vízeséshez vezető sétautat, így először gyalog közelítettük meg a nagyobbik vízesés alsó pontját. Mesebeli látvány fogadott bennünket, mert hihetetlen puha és vastag mohaszőnyeg borította mindenhol a hatalmas sziklákat a hegy északi oldalán, ahova valószínűleg sosem süt be a nap. A hűvös zöld kövek között hatalmas páfrányok bontották éppen kunkorodó leveleiket. Természetesen a folyómeder hatalmas sziklái közé itt is be kellett másznunk, hogy körbevegyen a jéghideg folyóvíz.

      

      

Végül megtaláltuk a hegytetőre vezető másik utat, de sajnos a csaknem 200 éves Stalheim Hotel teraszára nem jutottunk ki, de a meredek szerpentinen autózva többször megálltunk a lélegzetelállító panoráma miatt. A másik vízesést így felülről láthattuk.

      

Alig 25 kilométer után elérkeztünk a Tvindefossen vízeséshez, ami közvetlenül az út mentén található Voss városka mellett. A 152 méter magas több szálú vízesést évente 200 ezer turista látogatja meg, mert vize állítólag fiatalító és potencianövelő hatású. Így nem meglepő, hogy ez Norvégia kilencedik leglátogatottabb természeti attrakciója.

      

Bergen felé a következő 100 kilométeren érdekes élményben volt részünk, mert a tavaszi burjánzó zöld tájról lassanként felkúsztunk a magas hegyek közé, miközben meseszép tájakat hagytunk el mindkét oldalon, de ahogy emelkedtünk felfelé, úgy változott a táj egyre zordabbá és elfogyott a zöld lomb, egyre több lett a hó körülöttünk, végül már rügyek sem voltak a fákon. Aztán lassan átbuktunk a csúcson és lassan ereszkedve a völgy felé zöldült, virágzott vissza a táj.

      

Bergenbe érve a városközpontban kaptunk apartman szállást, amit a híres norvég hegedűművészről Ole Bullról neveztek el.

Ole Bull a 19. században élt és már csodagyerekként ismertté vált és tökéletesre csiszolt hegedűjátéka miatt Schumann „észak Paganinijének” nevezte. Magyar vonatkozású hír róla, hogy gyakran játszott, koncertezett Liszt Ferenccel is, akivel jó barátok is voltak.

Itt érdemes megemlíteni Norvégia másik híres zeneszerzőjét Edvard Grieg-et, aki szintén Bergen szülötte és 15 éves volt, amikor személyesen találkozott az akkor már híres Ole Bull hegedűművésszel, akinek hatására kezdett el komolyabban zenét tanulni. Grieg leghíresebb műve Ibsen Peer Gynt című drámájának megzenésítése, amire maga az író kérte fel. Természetesen mindkét művész háza ma már múzeum Bergenben. Grieggel későbbi utunk során még egyszer újra találkoztunk.

Az Ole Bull Hotelből azonnal városnézésre indultunk Norvégia második legnagyobb városában, amely a világhírű fjordok kapuja, Európa egyik legnagyobb személykikötője. Másik nevezetessége, hogy Bergen az esernyők városa, évente átlagosan 213 nap esik csapadék. Nekünk szerencsék volt, mert ragyogó napsütés és nyári meleg fogadott bennünket.

Bergent 1070-ben alapították Olav Kyrre király uralkodása alatt, régi neve Bjørgvin volt. A középkori Skandinávia egyik legfontosabb városa volt, itt koronázták meg 1163-ban az első norvég királyt, V. Magnust és ettől kezdve 1314-ig a középkori Norvégia fővárosa is volt. A 13. század végétől a Hanza szövetség egyik legfontosabb telepe működött itt, főként az északi partokról érkező szárított tőkehal miatt.

A német kereskedők külön városrészben éltek, melyben 2000 hivatalnok is dolgozott. A Hanza városrészt kerítéssel el is kerítették a többi városrésztől és a kikötő vár melletti részét foglalta el. A Hanza házakat 1979-ben nyilvánította az UNESCO a világörökség részévé. A Hanza házakban nem volt szabad tüzet gyújtani, csak egy központi házban. A Hanza hivatalnokok és kereskedők a német középosztályból kerültek ki és cölibátust fogadtak. Egy bizonyos hivatali idő ledolgozása után visszatértek hazájukba.

1349-ben egy Bergenben kikötő angol hajó legénysége terjesztette el a fekete halált Norvégiában. A 15. században a város számos kalóztámadást élt át, és 1429-ben felégették a királyi várat és a város nagy részét.

1536-ban a király elérte, hogy a németek előjogai megszűnjenek. Bergen továbbra is Skandinávia legnagyobb városa maradt 1850-ig. 1916-ban a város nagy része egy óriási tűzvész martalékává vált. A második világháború alatt német megszállás alatt volt. 

      

Természetesen azonnal a kikötő felé vettük utunkat, ahol mindig van látnivaló, de ide látogat minden turista is a híres színes Hanza kikötői házsorért. A kikötő keleti partja mentén álló városrész neve Bryggen. A Hanza időkben gazdag és mozgalmas élet kereskedelmi folyt itt, de számos tűzvész is elpusztította a fából készült épületeket. Végül mára 61 védett épület áll itt.

      

      

Valóban csodás látvány, de hirtelen elég kicsinek tűnt ez a pár színes ház. Inkább az éppen indulófélben lévő hatalmas három árbócos vitorlás vonzott bennünket, hát odasiettünk és megcsodáltuk egészen közelről. De ahogy ez elindult a kikötőből visszafelé sétálva bevetődtünk a keskeny sikátorokba és meglepő csodás hangulatba csöppentünk. A kikötői oldalon hömpölygő turista áradat valamiért ide nem ért be, és a boltok is éppen zárni kezdtek, így alaposan szemügyre lehetett venni a Hanza kereskedőházak régi arcát. Egy kis téren leültünk sörözni is.

Bryggenből kisétálva megkerestük az ugyancsak nevezetes Bergeni Siklót, a Fløibanent, amivel felvonatoztunk a kilátóba. A ragyogó napsütésben szinte az egész város itt kirándult és csodáltuk velük együtt a kisebb nagyobb szigetekre, félszigetekre szabdalt tengeri partvidéket és az egész várost. A fiúk örömére csinos norvég lányokat fotóztak egy kiszögelésen.

      

Visszatérve a kikötőbe a híres halpiacon vacsoráztunk füstölt halat, fekete kagylót, tengeri herkentyűket és persze sült lazacot. Nem volt olcsó mulatság még így sörpadnál ülve műanyag tányéron és evőeszközökkel sem, de a piac és a kikötő hangulata, valamint a fenséges ízek kárpótoltak bennünket.

      

A csapat fele visszavonult a szállásra, de mi versenyt futottunk a naplementével. Egy söröző teraszán fogadást kötöttünk, hogy hány óra hány perckor megy le a nap és ezért szó szerint versenyt futottunk az idővel a kikötő végéig, hogy lássuk a tengerbe bukó napot és az arany hidat 23 óra 35-kor. Nem én nyertem, korábbi időpontra fogadtam. Meglepetésünkre ezen a késői órán be tudtunk sétálni a bergeni Berbenhus erődbe. Ez az egyik legrégebbi és legjobb állapotban fennmaradt vár Norvégiában.

Négy évvel a viking kor után 1070-ben alapították Bergent és a 13 századig a várban álló székesegyházban koronázták meg a norvég királyokat, itt tartották esküvőiket és több norvég király temetkezési helye is.

A középkori épületek közül a királyi csarnok- Haakon Hall, és egy védő bástya, a Rosenkrantz Torony maradt ránk. A középkori katedrálist sajnos 1531-ben lebontották és ettől kezdve tisztán dán katonai célok szolgált az erőd.

Bergenhus erődöt napjainkban királyi rendezvényekre, lakomákra és koncertekre használják, ugyanakkor a Norvég Királyi Haditengerészet parancsnokságának központja és 150 fős személyzet állomásozik itt.

      

      

      

Éjfél után még világos volt, amikor visszaértünk a kikötőből és a fiataloktól nyüzsgő városban kicsit még kóvályogtunk egy kicsit, de végül hajnali egykor visszatértünk a szállásra. Eddigre besötétedett végre, de amikor hajnali 3-kor felébredtem, már újra világos lett.

Ötödik napunkon kényelmesen ébredtünk és az apartmanban reggeliztünk, majd elindultunk a vízesés túránkra, mert ezen a napon útközben Bergentől Eidfjordig tartó 150 kilométeren.

Utunk festői tájakon vezetett a késő tavaszi Norvégiában; alagutak, fjordok, tavak váltogatták egymást, majd hirtelen jobbra megpillantottunk egy széles, zubogó vízesést és persze azonnal megálltunk, hogy közelebbről megnézzük.

Tervezett megállónk viszont a Fossen Bratte vízesés volt, amit egy hosszú alagút előtt pillantottunk meg. Magyarul Meredek Vízesésnek fordíthatjuk a nevét, de „menyasszonyi fátyolnak” is hívják egyrészt a formája miatt, másrészt viszont egy legenda szerint egy nászúton lévő francia fiatal pár 1951-ben a csúszós, kanyargós útról itt lezuhanva autóbalesetet szenvedett. A második világháborúban viszont történelmi tény, hogy itt zajlott egy fontos csata 1940 áprilisában. A vízesés melletti kanyarban ennek a csatának emléket állítottak egy ágyúval és emléktáblával. A parkolóból csodálatos rálátás nyílik a vízesésre, de mi ezzel nem elégedtünk meg, hanem a régi úton felgyalogoltunk a tetejére és természetesen még a vízben álló kövekre is felmásztunk „rosszalkodni”.

      

Sajnos mára elromlott az eddig csodálatos napsütéses idő és az itt szokásos bánatos eső megérkezett. A Steinsdalsfossen vízeséshez már csendes esőben érkeztünk, amely Norvégia egyik leglátogatottabb turisztikai helyszíne, mivel évente több mint 300 ezer ember látogat ide. Az 1. világháború idejéig még II. Vilmos német császár is minden évben ellátogatott ide. A 46 méter magas vízeséshez már esernyőkkel érkeztünk és különleges érdekessége, hogy úgy zubog alá, hogy mögé lehet menni.

      

   

Mire visszaértünk a parkolóban majdnem annyira zuhogott az eső, mint maga a vízesés, ezért gyorsan betértünk egy kávéra és legnagyobb meglepetésünkre egy egész rézfúvós zenekar érkezett. nem tudjuk, hogy mi volt az eredeti tervük, de nem futamodtak meg az eső miatt, hanem komótosan kipakolták hangszereiket és kottáikat a kávézó fedett teraszán és belekezdtek egy nagyon bánatos muzsikába. Maradtunk volna, ha kicsit vidámabbra fogják, de minket sürgetett az idő, hogy még sok szépet láthassunk, ezért továbbautóztunk.

A Hardanger-fjord partján vezetett tovább az utunk, amely Norvégia második legnagyobb fjordja. Hossza 179 kilométer, az Atlanti-óceánból nyílik, Bergentől délre, és legnagyobb mélysége 800 méter.

Mi az a fjord, hogyan keletkezett és mikor? Természetesen iskolai tanulmányaink során bizonyosan elhangzott, hogy a fjord egy sziklafalakkal, hegyekkel övezett, a szárazföldbe mélyen benyúló tengeröböl, amely itt mintegy 10 ezer évvel ezelőtt keletkezett úgy, hogy a skandináv földrész elkezdett felemelkedni, és a jéghegyek olvadása során a gleccser hatalmas és mély teknővölgyet vájt magának. Nemcsak az erózió, hanem a nagynyomású olvadó víz is tolta az utat maga előtt a jég alatt.

Még így esőben is káprázatos látványt nyújtott a fjord és a környező hatalmas hegyek ölelése, de sajnos csak az autóból tudtunk gyönyörködni, mert nem nagyon tudunk kiszállni egy-egy kilátó pontnál. Végül az eső megakadályozott bennünket, hogy a Hardangerfjord káprázatos csodáit sorban meglátogassuk.

      

Végül elérkeztünk utunk talán legcsodásabb állomására, az Eidfjordnál látható fantasztikus Vøringfossen vízeséshez, ahol az utolsó éjszakai szállásunk is volt a Hotel Fossli-ban. Egy hosszú alagút előtt várakoznunk kellett, majd egy felvezető autó segítségével két kivilágítatlan, éppen építés alatt álló alagút után egy nagy parkolóba érkeztünk, ahonnan káprázatos látvány tárult elénk.

Norvégia talán legismertebb vízesése előtt álltunk, amely mindössze 1821 óta közismert, amikor Christopher Hansteen professzor csillagászati megfigyelései miatt járt erre és egy kő ledobásával próbálta megállapítani a meredek vízesés magasságát a zsebórája segítségével. A vízesés magassága 163 méter.

Kicsit később 1891-ban Ola Garen úgy döntött, hogy a vízesés tetejénél szállodát épít elsősorban angol turisták részére. Eredetileg 1500 lépcsőn lehetett feljutni a kicsi településhez, de mire a szálloda felépült új alagút is készült a szecessziós stílusban épült Hotel Fosslihoz.

A parkolóból valóban lélegzetelállító látványt nyújtott a vízesés, de ugyanakkor ijesztő, hogy itt nincs korlát a közel 200 méter magas meredek sziklafal tetején. Egy síremlék is figyelmeztet a veszélyre, amitől a lábam remegni, a gyomrom pedig ugrálni kezdett.

      

Pár perc múlva felértünk a szállodához és elfoglaltuk a szobánkat. Egy pillanat alatt 150 évet utaztunk vissza az időben a 19. századig végére. A szobánkból természetesen a vízesésre és a Mabó-völgyre lehetett látni, bár éppen most építik a kilátó rendszert, így az építkezés kicsit rontotta az összképet.

A szobák és a közös terek berendezése valóban visszavarázsolt bennünket a múltba, amikor a híres norvég zeneszerző, Edvard Grieg is rendszeres vendég volt itt.

      

Kicsit izgultunk, hogyan fogjuk megnézni este a BL döntőt, mert a szobáinkban nem volt TV, de hamar felfedeztük a könyvtárszobát, ahol a korabeli hangulat mellett volt egy óriási képernyős televízió.

Mire elhelyezkedtünk és elindultunk volna egy kis sétára, teljesen leszállt a köd és az orrunkig sem láttunk, pedig kicsit kimentünk körülnézni, és abban reménykedtünk, hogy másnapra azért újra ragyogó idő lesz.

      

   

Asztalt foglaltunk a vacsorához, ami feleslegesnek bizonyult, mert csak most kezdődött a szezon, így összesen nyolcan voltunk vendégek. A konyha viszont remekelt. Félreraktuk a rendkívül magas árak miatti aggódásunkat és kirúgtunk a hámból; kétféle rénszarvas sültet rendeltünk és finom borokat ittunk hozzá. Ezüst evőeszközzel és angol porcelánnal terítettek számunkra, úgyhogy 19. századi uraknak, úrhölgyeknek éreztük magunkat.

A vacsora után befészkelődtünk a könyvtárszobába, begyújtottunk magunknak a kandallóba és végigszurkoltuk a Real Madrid – Atletico Madrid meccset.

      

Reggelre újra kisütött a nap, felszállt a köd, így valódi pompájában gyönyörködhettünk a kilátásban. Nincsenek rá szavak, milyen csoda ez a vízesés és ráadásul még itt is sikerült a napsütésnek szivárványt varázsolni a látványba.

Ahogy már említettem egy óriási projekt keretében itt is épül már a kilátó rendszer, aminek egy részét már be lehet járni, így egyes helyeken közvetlenül a meredek sziklafal fölötti kiugró párkányon sétálhattunk, de állítólag a járdarendszer a vízesés fölött is átível majd. No de most nem érdemes a jövőn gondolkodni, hiszen a jelen káprázata elegendő öröm.

Beszéljenek a fotók a szavak helyett….

      

Mire elindultunk utolsó napunkon a repülőtér felé, kezdett befelhősödni az ég, ahogy ígérték és hamarosan az eső is eleredt. A nagy ködben alig láttunk, pedig hamarosan érdekes fennsíkra értünk, ahol mindent hó borított és még jég fedte a tavakat. A Geilo fennsíkon vezető út két oldalán 5 méteres karók jelzik, hogy itt bizony nemrég hatalmas hó lehetett. Most a piszkos hó takart mindent a ködben, de fát sehol nem láttunk. Kietlen táj lehet ez a vidék, még napsütésben is ijesztő. Mindenesetre a zöldülő tavaszból rideg télbe érkeztünk. Sajnos hiába álltunk meg egy-egy érdekesebbnek tűnő helyen, semmit nem láthattunk.

Aztán ahogy újra lefelé ereszkedtünk a magasból, tisztult kicsit az idő és zöldült újra a táj. Visszaérkeztünk a májusi tavaszba és hosszan autóztunk Oslo felé.

      

      

Délutánra érkeztünk a repülőtérre, leadtuk a bérelt autót és hamarosan a magasba emelkedve hazafelé repültünk tele élményekkel a trollok országából, akik a legendák szerint az erdők sűrűjében, vagy barlangok mélyén rejtőzködő többnyire gonoszkodó lények, és csak naplemente után merészkednek elő, ugyanis napfény hatására kővé válnak. Ebben a nyár elejei örök világos időszakban ezért nem találkozhattunk velük.

Tetszett a cikk, feliratkozom hasonló témájú hírlevelekre!